Szinte egész Európa a hátunkat nézi, csak Róma tudja megelőzni Budapestet egy előkelő rangsorban

A magyar fővárosban könnyű csavarogni, és egyik legendás helyből gyalogszerrel eljutni egy másikba.

A magyar fővárosban könnyű csavarogni, és egyik legendás helyből gyalogszerrel eljutni egy másikba.
„A béke legyen veletek” – mondta az új pápa.
Az új pápa Robert Francis Prevost lett.
A pápaság az egyik leghosszabban fennálló intézmény, ennek megfelelően a története is szinte áttekinthetetlenül gazdag.
„Folyton csak én, csak én, csak én, nem népi hős, csak egy kretén.”
Húsz percig szenvedett a vaskerítésen, mire segítettek rajta.
A magyar bíboros aláhúzta: „az Egyháznak ma mindenekelőtt a saját küldetésének kérdésével kell foglalkoznia”. Ezt a küldetést az esztergomi érsek szerint az emberiség drámai időszakában kell teljesíteni, ezért Erdő Péter arra kérte a híveket, imádkozzanak a konklávéért, az új pápáért és az Egyházért.
Van azonban, aki csak annak örül, hogy az ilyen esemény alkalmával megtisztítják az utcákat.
A történelem számon tárt pár Orbán, illetve Viktor nevű pápát a katolikus egyház élén. Vegyük sorra őket!
A first lady szembe ült a nappal, amely elég volt ahhoz, hogy egyesen egy idegent véljenek látni benne.
Mindezt egy, már nem is olyan fiatal, háromgyermekes családapa vágja a magyarok orra elé, aki barátnőket váltogatva bujkált részegen tini lányok lábai között.
Tomasz Rowinski is megszólalt a kérdésben.
Miért hazudja azt a nyilvánvaló bennfentes kereskedelemről, hogy nem bennfentes kereskedelem?
Ferenc nem reformpápa volt, hanem káoszpápa, aki imádott első lenni bármiben, és rendrakás helyett rendetlenséget hagyott maga után.
Gyors kérdések: Orbán Ráhelt, a BDPST Koncept alapítóját a főváros erősségeiről és fejlődési lehetőségeiről kérdeztük.
Nem bírta ki a pártelnök.
Róma örök – írta a Tisza Párt vezére a „műalkotáshoz”.
A miniszterelnök szerint kevés ilyen tagállam van jelenleg Európában.